„És egyszer, tudom, te is elmégya nyughatatlan árnyak útján.Mogorva lesz, üres és értelmetlena hóbaguggolt kis fagyos faház.” Dsida Jenő: Leselkedő magány És egyszer, tudom, te is elmégya nyughatatlan árnyak útján.Mogorva lesz, üres és értelmetlena hóbaguggolt kis fagyos faház. Tárva felejted az ajtót.Küntről beszitál, borzongat a köds az esti szél bezúg, besíra végtelen fjordok felől. Egy Napi vers