Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Több mint 21 millió forint gyűlt össze a Pécsi Harmadik Színház megsegítésére

Sikerrel zárult a Pécsi Harmadik Színház megsegítésére meghirdetett Színházmentő akció elnevezésű támogatási kampány, amelyben több mint 21 millió forint gyűlt össze - közölte a teátrum pénteken az MTI-vel. Mint írják, a támogatási kampány végéig, csütörtök éjfélig - a számlájukra való közvetlen utalással érkező támogatásokkal együtt - 21 millió 316 ezer forintot eredményezett az akció. "Köszönetet mondunk mindenkinek, aki mellénk állt, akinek része volt bármilyen módon abban, hogy ma kijelenthetjük: bizakodva nézhetünk a jövőbe" - fogalmaznak a közleményben. A színház az MTI kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy ezzel a támogatással az évadot be tudják fejezni és fel tudnak készülni a következőre. Mint a közleményben felidézik, év elején még úgy hitték, január 14-én tartják meg színházuk utolsó előadását. "Ellehetetlenült gazdasági helyzetünk miatt...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu