Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Vin Diesel 22 év után elárulta, miért vállalta el a Halálos iramban főszerepét

MOZI HÍREK – Elképzelhetetlen lenne a Halálos iramban-sorozat Vin Diesel nélkül, pedig annak idején meg kellett győzni arról, hogy elvállalja a kis költségvetésű, de magas oktánszámú produkció főszerepét. Diesel addigra már bizonyított a Ryan közlegény megmentése egyik fontos mellékszerepében, főszereplőként sikerre vitte a Pitch Black – 22 évente sötétség című sci-fi horrort – ebből is franchise lett az évek során –, és a következő nagy dobására készült, de még álmában sem gondolta volna, hogy pont a Halálos iramban lesz az. Mi több, kezdetben fenntartásai voltak a produkcióval kapcsolatban, amihez egy, az utcai gyorsulási versenyekről szóló újságcikk adta az ötletet. Rob Cohen rendezőnek azonban sikerült őt meggyőznie, méghozzá egyetlen drámai beszélgetés során, legalábbis Diesel így mesélte az Entertainment Weeklynek. Cohen előadta elképzelését egy technikailag igen bravúros jelenetről, amelyben a kamera a főhős szeméből indul, behatol az autóba,… Olvasd tovább... Vin Diesel 22 ...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu