Barbie világát mi kellemesen puha, rózsaszín műanyagnak gondoljuk. Fényes haj, tökéletes mosoly, túl tiszta nappali, túl szabályos álom. Minden úgy néz ki benne, mintha valaki előre kifésülte volna a napot. Aztán egyszer csak megszólal Billie Eilish dala, és a rózsaszín felszín alatt megmozdul valami sokkal fáradtabb. A What Was I Made For? nem berúgja az ajtót. Leül melléd. Billie Eilish ereje régóta abban a rezgésben van, hogy nem akarja mindenáron kitölteni a teret. Sok popdal úgy viselkedik, mint egy reflektoros bevonulás. Megjön, elfoglalja a szobát, ránk kapcsolja a fényt, és addig emeli a hangerőt, amíg az ember már nem tudja megkülönböztetni az érzést a zajtól. Billie másképp dolgozik. Írta: Barna Krisztián Nála a hang gyakran úgy érkezik, mint aki mezítláb lép be egy idegen lakásba. Óvatosan. Közel. Szinte túl közel. A mikrofon nem emelvényt csinál belőle, inkább apró szobát. Ott ül benne a levegő, a torok, a visszafogott lélegzet, és az a furcsa pillanat, amikor valaki már...