Megtörtént a rendszerváltás, az utcákon dübörgött a zene és a dudaszó, másnap is felkelt a nap. Mégis, mi akkor ez a szomorúság, ez az üresség, amit azóta érzek? Ahogy a posztokat olvasom, nem vagyok ezzel egyedül. Megakad a szemem egy Facebook-eseményen: „NER elengedő rítus – ahol az elmúlt 16 év feldolgozásának megkezdésére teszünk kísérletet: saját veszteségeink, sérüléseink számbavételére és elengedésére, az új korszak érkezésének átélésére a közösség erejével, rituális keretek között.” Nem kérdés, hogy ott a helyem. Viszem a gyerekeimet is, akik közül ketten már felnőttek a rendszerben, és most szavazhattak először ellene.