A magyar filmgyártás aranykorában, a hatvanas és kilencvenes évek között, a számtalan kiemelkedő művészfilm és történelmi tabló mellett a közönségfilmekről sem feledkeztek meg az alkotók. Jóllehet, a kritika fanyalgott, a nézők zsúfolásig megtöltötték a mozikat. Eme alkotások – hasonlóan a hangosfilm hőskorához – elengedhetetlen szereplője volt a betétdal.