Áprily Lajos itt nem az öregséghez beszél. Tárgyal vele. Nem panaszkodik. Nem alkudozik plusz évekről. Nem kér még egy kis időt, mint aki a pénztárnál kapkodja össze az aprót. Elé áll annak, amitől a legtöbb ember retteg, és egészen különös dolgot kér tőle: ne engedd, hogy a végére zajos emberré romoljak. Ez a vers ezért működik ma is. Mert az öregségről szól, de közben minden korosztályt kellemetlen helyzetbe hoz. Áprily nem a ráncoktól fél. Nem a lassulástól. Nem attól, hogy kevesebb lesz az ereje. Attól fél, hogy az ember a végéhez közeledve elveszíti a mértéket. Panaszkodik. Haragszik. Beszél, amikor már hallgatnia kellene. Magyaráz, amikor már egyetlen gyökeres szó is elég volna. kép: wikipedia Írta (ezt érdemes elolvasnod): Barna Krisztián A vers első nagy mozdulata rögtön ez: az öregség nem ellenségként jelenik meg, inkább mesterként. „Bölcs fegyelmezője vérnek.” Ez gyönyörűen pontos. A vér itt még a hevület, az ösztön, az indulat, a fiatalkori belső zaj. Áprily nem azt kéri,...