Mezítláb, félmeztelenül, kihűlve remegett a férfi a síneknél – utolsó pillanatban jött a segítség
Videóra vették, hogyan segítettek a bajban lévő emberen a rendőrök.
- Hirdetés -
Videóra vették, hogyan segítettek a bajban lévő emberen a rendőrök.
A szülők összefogásának köszönhetően félmillió forintból fejlődhetnek a gyerekek Nagyatádon.
Több mint 11 ezer szavazattal szerezte meg az első helyet a Nagyatádi Óvodák pályázata a Tesco „Start a jövőért” programjában. Az intézmény 500 ezer forintos támogatást nyert, amelyből a gyermekek…
Barabás Éva ezúttal olyan történeteket idézett fel a múltjából, amelyekről korábban alig vagy egyáltalán nem beszélt.
Kiverte a biztosítékot néhány utas e szokása.
Barabás Éva őszintén mesélt nehéz gyerekkori emlékeiről, az alkoholizmus közelségéről, édesapjáról és a változókor megéléséről. „Én menekültem részeg szomszéd elől mezítláb Bonyhádon, pizsamában”…
A látszat csalhat.
Az, hogy valaki mezítláb jár otthon, vagy inkább papucsban, nem csak kényelmi kérdés. Ez ugyanis mélyebb dolgokat is elárul arról, ki- hogyan viszonyul a világhoz, milyen az életszemlélete, és mi az…
Gondolt már arra, hogy a legapróbb szokásai is árulkodhatnak a személyiségéről? Például az, hogy mezítláb jár otthon, vagy inkább papucsot húz, nem csupán kényelmi kérdés. Ezek az apró döntések…
Játszóteret és mezítlábas kertet avattak.
A túlélésért énekelt a világzene egyik örökké fénylő csillaga, aki közel ötvenévesen, a legmélyebb nyomorból emelkedett a legnagyobb sztárok közé. Egyszerre áradt a hangjából a méz, a füst, a bársony…
Lehet, hogy a Duna apadni kezdett, Magyar Péter Facebook-oldaláról a kontent viszont egyáltalán nem. A miniszterelnök vérbeli 21. századi influenszerpolitikusként kommunikálta végig az erőmű…
Kapcsolódj a talpaddal is a természethez!
Augusztus 22-én mezítlábas futóverseny lesz Fonyódon, aszfalt helyett homokon nyargalnak a versenyzők.
Magyar Péter újabb helyzetjelentést tett közzé a Paksi Atomerőműnél zajló munkálatokról. A Tisza Párt elnöke szerint a következő két nap lesz a legkritikusabb, mivel a Duna vízszintje további 14–15…
Augusztus 22-én egy igazán nyárias futóverseny várja a sportolni vágyókat Fonyódon. A Beach Run mezítlábas futáson aszfalt és futócipő helyett homok, víz és balatoni panoráma adja a pályát, ráadásul…
A lecsószezon kezdetére egy kis irodalom és történelem
A mezítlábas cipők egyre népszerűbbek, de vajon tényleg egészségesebbek? Megnéztük, mit mondanak a kutatások.
A forradalom nemcsak a régi hatalmat dönti meg, de felmondja az engedelmesség szabályait is. Gyurcsány Ferenc mezítláb üzent a népi lázadás és a győzelem utáni új rend következményeiről.
„Aki lázadásra hívja a népet, annak számolnia kell azzal, hogy a népet nem lehet a győzelem után hazaküldeni” – írja legújabb bejegyzésében sokat sejtetően Gyurcsány Ferenc, aki formabontó módon…
A Börzsönyben a múlt hétvégén nem egy hagyományos túrához gyülekeztek az idelátogatók. Nem kilométereket akartak gyűjteni vagy csúcsokat meghódítani, hanem azt a kapcsolódást erősíteni magukban…
Megújult belső terekkel, átrendezett állandó kiállítással és újragondolt koncepcióval várja a közönséget a Keresztény Múzeum.
- Hirdetés -