Asztalitenisz verseny Baranyai Lajos és Boldizsár Gabriella emlékére
Felkészülési asztalitenisz verseny Nagykanizsán.
- Hirdetés -
Felkészülési asztalitenisz verseny Nagykanizsán.
Korábban rendre a bajnoki cím volt a cél, most az utánpótlás-játékosok fejlesztésén lesz a fókusz.
12:2-re győztek a vasiak
Szoros meccset vívtak a csapatok
A kilencszeres magyar bajnok a C jelű négyesbe került.
Három napon át pattogott a labda
„A továbbjutásról le kell mondanunk, ettől függetlenül vasárnap a spanyol csapat ellen mindent megteszünk, hogy jó eredménnyel zárjuk a tornát.”
A kilencszeres magyar bajnok két szettet tudott nyerni az orosz és kínai légióssal felálló cseh csapat ellen.
A magyar, lengyel duó a döntőben alulmaradt ázsiai ellenfelével szemben.
A magyar, lengyel páros a WTT-sorozat Olomoucban zajló versenyének elődöntőjében három játszmában győzte le szingapúri ellenfelét.
A Budaörsi SC idén ötvenéves asztalitenisz-szakosztálya a hétvégén a női Bajnokok Ligája első csoportkörének ad otthont.
Egyesben a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Egyesben az első helyen kiemelt cseh Lubormír Jancaríkot legyőzve bejutott a nyolcaddöntőbe.
A magyar játékos chilei versenyzőt győzött le öt szettben.
Az év elején még csupán a 160. hely környékén állt.
Kosiba Dániel az új szerzemény
A magyar élversenyző jelenleg az 56. a rangsorban.
A magyar játékos számára az egyiptomi Omar Asszar elleni meccs jelentette a végállomást.
A magyar versenyző a Euope Smash-en a német Dang Qiut győzte le.
András Csaba vasárnap két meccset is megnyert a svédországi torna selejtezőjében.
Pósfai Gábor belügyminiszter szerint alternatív helyszínt kell találniuk a nemsokára kezdődő fallabda Eb-nek.
Délutánra fékezték meg a lángokat, ezzel azonban még nem hárult el minden baj.
8-10 négyzetméteren a szigetelés és vezetékek égtek a napelemek közelében, személyi sérülés nem történt.
A megyei asztalitenisz-szövetség idén is díjazta az előző idény legjobbjait.
Gipszben volt a keze, mégis ő lett a legeredményesebb.
Alsóörs sportcsarnoka több mint egy évtizede meghatározó helyszíne a hazai asztalitenisz-életnek.
A hónap utolsó hetétől kezdve nemzeti himnuszukat és zászlójukat is szabadon használhatják.
A ITTF a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlása szerint járt el.
A Magyar Edzők Társasága, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet megemlékezést tartott Ormai László halálának harmadik évfordulója alkalmából.
A közel ötszáz sportolót felvonultató esemény a sportágról, a város népszerűsítéséről és a közösség erejének megmutatásáról szól.
A top 10-es német Dang Qiu 17 perces találkozón három játszmában győzött.
A Szekszárd AC szakmai igazgatójáról elnevezett terembe az Unio Box Team bunyósai költöznek.
Az első számú magyar asztaliteniszező öt játszmában győzte le a tajvani Feng Ji-hszint.
- Hirdetés -