Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Szenteste napjától idén is megcsodálhatjuk Pécsett életnagyságú betlehemet

A Ferencesek utcájában lévő templomban Szenteste napjától vízkeresztig, délután három és öt között idén is látható az országosan is egyedülálló, a Pécsi és a Baranya Megyei Értéktárban is helyet kapott életnagyságú betlehem. A betlehem története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. A megalkotása 1936-ban vetődött fel, majd 1940-re elkészültek a Kis Jézust, Máriát és Józsefet ábrázoló szoboralakok, egy évvel később pedig már a teljes kompozíció kész volt. Az ezt megelőző, majd a következő esztendők történéseiről ez olvasható a templom honlapján: "Élt Budapesten az 1920-as évek elején egy Tóth Ferenc nevű fiatalember, aki Kálmán József híres asztalosműhelyében tanulta ki a mesterség minden csínját-bínját, s értett az antik bútorok restaurálásához is. Midőn lelki atyja, a ferences P. Bohnert Valerián a barátok máriagyűdi kolostorának házfőnöke lett, meghívta Ferencet, ugyan jönne...

Femcafe.hu

Borsonline

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

HR Portál

TWN