Russell nyert, világbajnok a McLaren, Norris és Piastri között nő a feszültség
A 27 éves Russell az idei második és pályafutása ötödik sikerét aratta a villanyfényes futamon. A brit pilóta mögött a címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, a dobogó alsó fokára pedig a brit Lando Norris állhatott fel (McLaren). A vb-éllovas ausztrál Oscar Piastri (McLaren) negyedik lett, így az előnye 22 pontra csökkent Norrisszal szemben, a szingapúri eredménnyel ugyanakkor a McLaren a hátralévő hat futam végeredményétől függetlenül sorozatban másodszor világbajnok a konstruktőrök között. A rajtnál a pole pozícióból startoló Russell megtartotta a vezető helyet, Verstappen pedig leginkább arra figyelt, hogy be tudjon sorolni másodikként a brit mögé, maga mögött tartva ezzel a két McLarent. A holland vb-címvédőnek ez sikerült, közben viszont Norris nagyon agresszívan megtámadta és meg is előzte Piastrit, így a brit harmadiknak, az ausztrál vb-éllovas negyedikként sorolt be. Néhány körrel később az élő közvetítésbe bejá...
- Hirdetés -