Sokáig úgy tűnt, hogy győznek a pécsi fiúk, a hajrá azonban a vendégeké volt
Jó volt látni, hogy majdnem teljesen megtelt az NKA Aréna a szezon első hazai bajnokiján, látszott, hogy a szurkolók kíváncsiak a nyitófordulóban Körmenden nyerő pécsi csapatra. Telitalálat volt az a kezdeményezés, hogy a Fishing on Orfű „megérkezett” a kosárlabdába, mindenki örült Fisinek, a pontynak, akivel lehetett szelfizni, és a félpályás dobóverseny is csalogató volt – más kérdés, hogy senki sem talált be. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a pályán is minden rendben lesz. A pécsi srácok nagy lendülettel, nagy energiával indítottak, megnyerték az első negyedet, és a nagyszünetben is vezettek – igaz, csak egy ponttal. A folytatásban azonban már inkább a vendégek akarata érvényesült, átvették a vezetést, de nem tudtak komolyabb előnyre szert tenni. Az utolsó egy-két percben azonban rendre jobb döntéseket hoztak, nem hagyták, hogy a hazaiaknak legyen esélyük a győzelemre, így végül meg is nyerték a mérkőzést. Bojan Szalatics: – Gratulálok a Zalaegerszegnek, jobbak, fizikálisabbak voltak...
- Hirdetés -