Szlovákiában már nem 65 éves kortól kell majd kötelező orvosi vizsgálaton részt venniük a sofőröknek
„Az Országos Rendőr-főkapitányság 2023-as statisztikái szerint a 65 és 70 év közötti sofőrök csak minimális számú balesetet okoztak. Figyelembe véve ezt az alacsony arányt, az autókban elérhető biztonsági technológiai fejlesztéseket, valamint az emberek érzékszervi és kognitív képességeinek természetes javulását, a mi módosításunk a kötelező megelőző orvosi vizsgálat életkori határát 65-ről 70 évre emeli a járművezetés esetében” – érvelt Vážny. A tervezet szerint a 80 év feletti sofőröknek a vizsgálatot 2 és fél évente kellene megismételniük. A képviselő a módosítással a vizsgálatok közötti átfedéseket is megszüntetné. Ezért javasolta, hogy fogadják el a gépjárművezetőknél a körzeti orvosnál elvégzett megelőző vizsgálatot is, ha az abban az évben történt, amikor a közúti közlekedésről szóló törvény szerint a kötelező ellenőrzés esedékes. „Ilyen megelőző vizsgálatot azonban csak akkor lehet helyettesítésként elfogadni, ha az érintett személy ezt kifejezetten kéri, és az orvos minden,...
- Hirdetés -