Kiskakasból nagykakas, a faluszéli szegény legényből lett földesúr és Hatvanpuszta építőjének esete
A Tisza már csak balhézni tud, ennek jele ez is, hogy most itt vannak. Ez a kiskakas politika, aminek lényege a kakaskodás. De „a kiskakasból sohasem lesz nagy kakas” – fejtette ki véleményét Orbán Viktor Magyar Péterről Kötcsén, ahol most először nyilvánosan beszélt, ami, ahogy mondta: „az ellenfeleink miatt van így”. A Tisza Párt elnöke pár órával korábban szintén Kötcsén úgy jellemezte a kormányfőt, hogy Orbán Viktor már nem „faluszéli szegény legény”, hanem egy földesúr, aki magánrepülőgéppel jár a szomszédba. Forrásaink szerint a miniszterelnöki rezidenciának készülő hatvanpusztai épületegyüttes átalakításának kivitelezője a Mészáros család tulajdonolta Fejér-B.Á.L. Zrt., ami úgy végzi, illetve rendeli meg lassan egy évtizede a munkákat, hogy a költségek jelentős részét ő állja. A hét legnépszerűbb közösségimédia-tartalmaiból válogattunk.
- Hirdetés -