Damian Kocur filmjében egyszerre kísért Mikes Kelemen keserves honvágya és Robinson Crusoe magánya: a képtelen helyzet döbbenete, hogy a hazánktól végtelenül távolra sodorhat a vakvégzet, és ki kell bírnunk anélkül, ami addig a teljes életünk volt. Hogy éppen azt kell féltenünk, ami addig hordozott bennünket. Hogy fizikai valónk és azonosságtudatunk végzetesen kettészakadhat.