Két új tehetséget, köztük egy 15 éves lányt vett fel juniorprogramjába a Red Bull
Igazi úttörőnek számít a Red Bull a tehetséggondozás és az F1-es utánpótlásprogramok terén, hiszen ők voltak az egyik első csapat, amely az akadémiáján keresztül tucatjával kezdte kitermelni magának (és aztán másoknak) a versenyzőket. Sikerükről mindent elárul, hogy a mai F1-es mezőnyből heten is (Max Verstappen, Cunoda Juki, Liam Lawson, Isack Hadjar, Carlos Sainz, Pierre Gasly, Alexander Albon) az ő támogatásukkal, az ő képzési rendszerükön keresztül jutottak a királykategóriás lehetőséghez. A Red Bull tehetséggyára a nyári F1-es gyárleállások idején sem állt le. Nemrég a portugáliai Estorilban tartottak versenyzőválogatót, melynek eredményeként két új növendéket vettek fel a programjukba. Egyikük Az argentin-olasz Mattia Colnaghi, aki 2024-ben debütált formaautókkal, első szezonjában spanyol Forma–4-es bajnok lett, idén pedig három futammal a vége előtt vezeti az Eurocup–3-sorozatot. A 17 éves versenyző jövőre a Forma–3-ban fog szerepelni – immáron a Red Bull színeiben. A 3 napos...
- Hirdetés -