Bezár az ország legnagyobb pályaudvara
Fotó: MÁV Hegyi Zsolt felidézte: tavaly nyár végén, ősz elején két mozdony kisiklása is rávilágított arra, hogy a Keleti pályaudvarnak, az ország legnagyobb forgalmú vasútállomásának felújítását fel kell gyorsítani. A MÁV vezérigazgatójaként ezért az egyik első döntése a Keleti-program elindítása volt tavaly ősszel - emlékeztetett. A munka oroszlánrésze azonban most jön, augusztus 25-től négy hétig teljes lezárás mellett újítják meg a pályaudvaron a műszaki állapotokat – fogalmazott. A vezérigazgató ismertette: váltót, vágányt és felsővezetéket cserélnek, olyan volumenű beavatkozásokat végeznek, amelyek évekre rendezik a Keleti pályaudvar működését. Az ország legnagyobb pályaudvarának lezárása soha nem jöhet jókor, mert a vágányzár mindig több utazási idővel és kényelmetlenséggel jár – fejtette ki. Hegyi Zsolt az utasok türelmét előre megköszönve elmondta: ahogy a rákosrendezői vágányzárnál, most is készülnek alternatív Volánbusz-járatokkal, és szorosan együttműködnek a BKK-val. A K...
- Hirdetés -