Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Már Varga Mihály is a kormányt kritizálja

Az utóbbi időben néhány olyan megszólalása volt Varga Mihálynak, a Magyar Nemzeti Bank új elnökének, amely meglehetősen kritikusan fogalmaz a gazdaság helyzetéről – mondta Katona Tamás közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke, egykori pénzügyi államtitkár a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Katona Tamás szerint a kormány számára a legkritikusabb, hogy Varga Mihály legutóbb azt mondta, 0,8 százalékos gazdasági növekedés várható, miközben a kormány az egész politikáját arra építi, hogy itt repülőrajt lesz. Lehet, hogy a felszállópályát meg lehet hosszabbítani Bicskéig, de ettől még a repülőrajt nem valósult meg, hanem ott tartunk, hogy a gazdasági teljesítmény a választás körül, 2026 tavaszán olyan lesz, mint 2022-ben volt – mondta Katona Tamás, kihangsúlyozva: négy év úgy telt el, hogy gyakorlatilag nem bővült a magyar gazdaság. Erre nem volt példa az elmúlt évtizedekben – tette hozzá. Varga Mihály korábban minden körülmények között lojális volt a miniszterelnökhöz, és K...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

Gondola

Blikk