Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Nem indul rendőrségi eljárás a Pride felvonulás résztvevőivel szemben

A rendőrség nem indít eljárást a Budapest Pride résztvevői ellen – jelentette be hétfőn a Police.hu-n közzétett közleményében. Mint írják, egy magánszemély még június 16-án jelentette be a június 28-ra tervezett budapesti felvonulást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bejelentést követően megkereste a közterület felett rendelkező Fővárosi Önkormányzatot, amely arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy az adott időpontban és helyszínen önkormányzati rendezvény zajlik majd. A Főváros által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride” nevű eseményről a rendőrség úgy ítélte meg, hogy az ellentétes a gyülekezési törvény előírásaival, ezért hivatalos határozatban megtiltotta annak megtartását. A tiltó határozatot a rendőrség kézbesítette a szervezőknek, akik azt nem támadták meg bírósági úton, így a döntés jogerőre emelkedett. Ennek ellenére a szervezők nem kezdeményeztek egyeztetést a hatósággal, sőt, a tiltás tudatában is arra buzdították az embereket, hogy vegyenek részt a gyűlésen,...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

Gondola

Blikk