Hoffmann Réka immár ötödször lett felnőtt magyar bajnok – az öröme mégsem felhőtlen
A felnőtt országos bajnokságon pécsi versenyzőknek is szoríthattunk, és végül szép eredményeknek örülhettünk. A női mezőnyben a PVSK-s Hoffmann Réka ezúttal 80 kg-ban indult, és a döntőben az első menetben döntő fölénnyel győzött Bereczki Fanni (Szent Pál Akadémia) ellen, ezzel magyar bajnok lett. Immár ötödször. – Természetesen örülök a bajnoki címnek, de jólesett volna, ha bunyózhatok néhány menetet, és meg tudom mutatni, mennyire jól sikerült a felkészülésem, mennyire jó passzban vagyok – fogalmazott lapunknak a 22 éves Réka, aki az első felnőtt bajnoki címét 18 éves korában szerezte. – Az országos bajnokság előtt súlycsoportot váltottam, lementem 80 kilóra, bízva abban, hogy itt azért többen indulnak. Négyen neveztünk, a versenyre végül hárman maradtunk, és miután engem, mint válogatottat emeltek ki, egy meccs, a döntő jutott nekem, ott pedig egyetlen menetet sem bokszolhattam végig. Akár így, akár úgy, mindenesetre a pécsi sportoló lett a bajnok, más kérdés, hogy a fejlődése, a...
- Hirdetés -