Erzsébet királynét ábrázoló, eddig ismeretlen festményt vásárolt meg a Gödöllői Királyi Kastély
Raab György 1867-es, Erzsébet királynét ábrázoló, eddig ismeretlen festményét vásárolta meg a Gödöllői Királyi Kastély – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter és Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója július 2-án, kedden. A Gödöllői Királyi Kastélyban megrendezett sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a festményt és két másik műtárgyat a bécsi Dorotheum aukciósház Kaiserhaus aukcióján, június 12-én vásárolták meg. Hankó Balázs kiemelte: a Gödöllői Királyi Kastély munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik, hogyan szépíthetik, bővíthetik a magyar barokknak ezt a csodáját. A kastély és Erzsébet királyné kapcsolatát felidézve emlékeztetett arra, hogy az 1867-es kiegyezéskor került rezidenciaként Ferenc Józsefhez és Erzsébet királynéhez az épület. „Mai szóhasználattal élve vagyonkezelésbe adták a mindenkori uralkodónak” – tette hozzá. Mint elmondta, ennek a történelmi kapcsolatnak ... A Erzsébet királynét ábrázoló, eddig ismeretlen...
- Hirdetés -