1944-ben már nemcsak a bombák hullottak Budapestre, hanem a remény is eltűnni látszott. Pásztor Erzsi ma is emlékszik anyja szavaira: „Vissza ne köpd, Erzsike!”. Volt, aki lóhúsból főzött, más a lekvárt kanalazta hónapokig. Egy asszony az ablakba tett zsírt szeletelte „szalonnaként”, máshol teát főztek szederlevélből. Megrendítő, mégis emberfelemelő, amit a háborús magyar konyháról megtudunk.