Igor Igorovics halni készült. Az élet már nem akart több barázdát szántani a homlokára. Volt már ott elég. Igor Igorovics az ágyában várta a végét, és bosszankodott. Nem az élete folyásán, mert az véleménye szerint nem ment rosszul. Hisz ő lett a falu leggazdagabb embere, a szavára odafigyeltek az emberek, és még a polgármester is előre köszönt neki. Emiatt kár lett volna bosszúsnak lenni. Igor Igorovics inkább amiatt mérgelődött, hogy csak ketten álltak az ágya szélénél.Az egyik Petruska volt, a szolgája, aki ugyan mindent megtett a gazdájáért: nap mint nap takarított, rendben tartotta az ügyeket, etette és ganézta a háziállatokat, sőt az utóbbi hetekben még őt is. De a szemében valahogy mégis azt látta, hogy csak kötelességből van mellette, hogy igazából azt várja, mikor nyuvad már ki, hogy végre elhagyhassa ezt a tetves házat. A másik alak meg a pap volt, akit ő maga ugrasztott ide Petruskával. Persze a pap sem volt közeli ismerőse, alig egyszer-kétszer, ha találkoztak a templomb...