Nemrégen egy írásomban Trump elnököt a porcelánboltban garázdálkodó elefánthoz hasonlítottam. Most már látszik, hogy a hasonlat gondolatrendszerében maradva legfeljebb a dinoszaurusz lehet a megfelelő ellenpontozás. Nemcsak a méretkülönbség miatt, hanem azért, mert ő is a múlt egy darabjaként, a múltba révedő eszmék rabjaként képzeli el gazdaságpolitikáját. Az elnök egyéniségére soha nem a szerénység volt a leginkább jellemző, mindig is egyik legfőbb törekvése volt, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon a történelemben. Ez kevesebb mint három hónapos regnálása alatt már nagyon is sikerült neki. A közelmúlt és jelen vámintézkedéseivel nem kevesebbet ér el, mint a világgazdaság megrendítését. Az április 2-i, „felszabadulás napi” beszédében arra emlékeztetett, hogy a „szép idők” 1913-ig tartottak, mert addig az USA fő költségvetési bevételei a vámok voltak, az adók csak akkor vették át ezt a szerepet, ami sajnálatos hiba volt.