Lacikám, haza kellene jönnöd, mondja Zsófi mama, megint ugyanaz van Orsikával, mint a múlt héten. Hiába igyekszik nyugalmat erőltetni a hangjára, a telefonon is kihallom belőle a kétségbeesést. Már egy órája sír a kisdrágám, nem tudjuk Balázzsal megvigasztalni. Egy-két percre abbahagyja, aztán újra csak rátör.Most is azt mondja, hogy látott valakit a kertben, kérdezem. Igen, úgy, mint a múltkor, és csak azt ismételgeti, hogy ott, ott, valaki… csak ennyit, hiába kérdezgetjük, hogy mégis mi történt, kitől vagy mitől rettent így meg. Most láttam az elejétől: a nappaliban társasoztak Balázzsal, én meg éppen teríteni kezdtem a vacsorához, amikor hirtelen, se szó, se beszéd, abbahagyta a játékot, majd mintha meg lenne babonázva, felállt, lassú léptekkel odament a teraszajtóhoz. Megmerevedve bámult kifele, aztán hátrébb lépett, a karjával arra mutatott, és elkezdett fuldokolva zokogni. Odasiettem én is és Balázs is, bámultunk ki mi is, de a kivilágított kis fenyőn kívül nem láttunk semmit,...