A régi alap bölcsesség szerint a nagyik és az unokák között azért különleges és tökéletes – akár titkos szövetségnek is nevezhető – az összhang, mert közös az ellenfél: a szülő. Ráadásul, amióta világ a világ, a nagymamák azok, akik bármire és mindenre is képesek az unokáikért, nem kételkednek azok szeretetében, amiként a szavaikban sem. Tegye mindenki a szívére a kezét, a nagyinak simán be lehetett magyarázni, hogy az nem úgy volt, magától szakadt el a farmernadrág, tévedésből osztottak ki intőt a suliban, a boltból hazafelé egy álarcos bandita elvette a visszajárót, este pedig minden busz kimaradt, ezért lehetetlen volt nem elkésni. A nagyik már csak ilyenek, szeretnek, önzetlenül, mosolyogva, megengedve olyan dolgokat is, amikért az apákat vagy az anyákat 25 évvel ezelőtt minimum a sarokba térdepeltették, kukoricára.