Gyász: elhunyt Dunai János, a Pécsi Dózsa olimpiai bronzérmes labdarúgója
Életének 88. életévében elhunyt a Pécsi Dózsa egykori olimpiai bronzérmes, válogatott labdarúgója. A PMFC tájékoztatása szerint örök álomra szenderült a pécsi labdarúgás legendája, dr. Dunai János. Az egykori klasszis támadó 1937. június 26-án a Baja mellett található Garán látta meg a napvilágot Dujmov Ivánként. A nevét később Dunai Jánosra magyarosította. Pályafutását a Bajai Bácska Posztónál kezdte, majd 1959-ben került a Pécsi Dózsába, amelyet az 1970-es visszavonulásáig erősített. A klub színeiben 266 NB I.-es mérkőzésén 70 gólt ért el, amivel csúcstartónak számított Pécsett. Emlékezetes lövés volt tőle az a 11-es, amit Newcastle United ellen lőtt be az Európai Városok Kupája (EVK) sorozatában, 1970. november 4-én. A pécsi ikon ezt megelőzően 1960. május 22-én Anglia ellen 2-0-ra megnyert barátságos meccsen ölthette magára először a nemzeti csapat mezét. Korábban ötszörös B-válogatott, tíz esetben utánpótlás válogatottban is szerepelt. Tagja volt az olimpiai válogatottnak, amel...
- Hirdetés -