Eredményes évet zárt a BAHART
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben. A rekorderedményhez a tavaly Magyarország Kormánya által biztosított, 6 milliárd forintos támogatásból megvalósult flottafejlesztés is hozzájárult. Az újonnan forgalomba álló két új kompnak is köszönhetően 1 millió 462 ezer utas, 463 ezer gépjármű és 134 ezer kerékpár szelte át a Balatont Szántód és Tihany között. Mindemellett tömegek voltak kíváncsiak a két új katamaránra is. Nekik is köszönhetően 2023-hoz képest közel 19%-kal utaztak többen a BAHART személyhajóin tavaly. A családokat pedig 2025-ben is plusz kedvezményekkel várja a Társaság: a személyhajókon csökken a családi jegy ára, és már egy gyermek esetében is igénybe vehető lesz ez a jegytípus. Emellett a kompokon továbbra is díjmentesen utazhatnak a 14 év alattiak, a nyugdíjasok, a 65 év felettiek és a nagycsaládosok, a 14-25 év közötti fiatalok pedig félárú jegyet válthatnak. A családok mellett a k...
- Hirdetés -