Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Most végre megmenekülhet a MÁV, Lázár János 10 pontban vállalta, hogy most aztán minden rendben lesz

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán sajtótájékoztatót tartott "KözlekedésInfó" címmel, amelyen a 2025-re tervezett közlekedési fejlesztésekről számolt be. A miniszter először köszönetet mondott az emberek türelméért és a 114 milliárd forintos jegyárbevételért. Ezt követően arról beszélt, hogy a MÁV ellen példátlan lejárató kampány zajlik. Elmondása szerint ugyan jelentős problémák vannak a tömegközlekedésben, de túlzásnak tartja azt állítani, hogy nem képes biztosítani a mobilitást. Lázár hangsúlyozta, hogy a magyar tömegközlekedés rekordszámú utazást bonyolított le, és 18 százalékos eltolódás figyelhető meg az egyéni autóhasználattól a tömegközlekedés felé, ami a károsanyag-kibocsátás csökkenéséhez vezetett. Ismét kiállt a MÁV 53 ezer dolgozója mellett, és felháborítónak nevezte a lejárató kampányokat. A miniszter emlékeztetett a korábban bejelentett béremelésekre, és megjegyezte, hogy az ellene irányuló támadások inkább megerősítették pozícióját a kormányon belül....

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu