Könnyen lehetett vinni a zongorát: hívtunk zongoraszállítót, megfogták, felrakták, lerakták, felvitték. Beállították az új helyére, ahogy kértük, azután jött valaki, és behangolta. A hagyományok viszont rendre elmaradtak, mert hordozható hagyományunk nem volt, és hagyományszállítót sem találtunk. Nekünk kellett megpróbálni dobozolni, de valahogy nem fért be a hagyomány: kilógott, kifolyt, elgörbült, meg letörtek belőle darabok. És egyszer sem volt senki, aki behangolta volna a hagyomány maradékát.Vegyük például a banyát. A banya a nagyanyám nyári konyhájában egy téglából rakott tűzhely volt, fával fűtötték. Volt benne egy kis sütő, a nagyanyám abban csinált az év végén töltött káposztát. A banya, a fahasábok, a kis sütő és a hozzá való zománcozott tepsi együtt adták a hagyomány helyét, a nagyanyám pedig gondoskodott a többiről. Káposztába csomagolt húsgombócokat meg egyebeket tett a tepsibe. Az egész ment a banyába, és egyszer csak elkészült az ünnepi étel, a tetején vékony aranybar...