Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Továbbra is a Samsung a legmenőbb gyártó Szlovákiában

Továbbra is a Samsung a legmenőbb gyártó Szlovákiában szabolaci 2024. 10. 24., cs - 12:05 Ahogy az eddigi hónapok többségét, úgy a szeptembert is a Samsung nyerte – derült ki a szlovákiai mobilszolgáltatók eladási adataiból. A dél-koreai gyártó modelljei a megszerezhető 40 helyből 15-öt szereztek meg. A második helyen a Xiaomi végzett, 11 készülékkel, a harmadik pedig az Apple lett, 10 modellel. A Motorola és a Honor két-két okostelefonnal szerepel a listákon. Az eladási listák várhatóan a következő hónapokban változnak jelentősebben, mivel ekkor lesz már nagyobb számban is elérhető az új iPhone 16-os család készüléksorozata, és jönnek a karácsonyi akciók is, ami szintén nagyban befolyásolja az legkelendőbb modellek listáját. Az Orange ügyfelei – ahogy az előző hónapokban – most is leginkább a Samsung modelljeit vásárolták, így nem meglepő, hogy az első és a harmadik helyen is a dél-koreai gyártó modelljei találhatók. A teljes listán a Samsung 5 készüléke mellett még 3 Apple (köztük...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu