Bravúr a javából: az Albát is legyőzte a pécsi egyetemi csapat!
Fergeteges hangulatú mérkőzést játszott a pécsi egyetemi csapat az NKA Arénában! Élmény volt nézni a srácokat, akik a nagyszünet után abszolút tűzbe hozták a szurkolókat, ők pedig minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a végén hazai győzelem szülessen. Megszületett, de tényleg nagyon sokat kellett érte melózni. A bivalyerős Alba Fehérvár a második negyedben már 13 ponttal is vezetett, s nagyon úgy tűnt, hogy simán nyer. A nagyszünetben azonban már csak 5 volt közte (38-43), nem sokkal később pedig már a pécsi fiúk vezettek! Vojvoda Dávid hiába szórta a pontokat, Ibrahim Durmo rajta is túltett, ráadásul a társai is kitettek magukért – igazi csapatként küzdöttek. A vége aztán 79-70-es hazai győzelem lett, ami azt jelenti, hogy az NKA Universitas Pécs négy sikerrel kezdte a bajnokságot, ami fantasztikus teljesítmény ettől a csapattól! Csirke Ferenc: – Gratulálok a csapatnak és a szurkolóinknak is! Fantasztikus hangulatú mérkőzést játszottunk, amit a védekezésünkkel nyertünk meg. A...
- Hirdetés -