A holokausztról szóló szakirodalom jelentős része szinte kizárólag a háború éveire fókuszál, ám az előzmények beható ismerete nélkül nehezen érthetők az egyes viselkedési minták. Kiemelten igaz ez a házmesterek helyzetére: 1943–44-re a fővárosi csoportjuk mintegy húszezer aluliskolázott, frusztrált személyt foglalt magába. Az anyagi megbecsültség évtizedes hiánya sértette az igazságérzetüket, annál is inkább, mivel a feladataik száma egyre csak szaporodott. Területi és társadalmi kontrollfeladatokat bíztak rájuk, és akár emberi sorsok is múlhattak a döntéseiken.