Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A korábban vártnál is nagyobb víz érkezik a Dunán, Mohácsnál hat méterrel nő a vízszint

A néhány nappal korábban jelzettnél is nagyobb árhullám érkezik a Dunán, ugyanis a folyó felső részvízgyűjtőire az elmúlt huszonnégy órában több csapadék hullott, mint azt az előzetes számítások mutatták.Mohácsnál vasárnap reggel még semmi nem utalt arra, hogy pár nap múlva már a városnál jár a dunai árhullám. A folyó szintje még mindig nagyon alacsony, 222 centis volt, jövő szombaton azonban a frissített előrejelzés szerint a korábban vártnál jóval többet, csaknem nyolc métert mutathat majd a vízmérce.Összehasonlításképp: idén júniusban Mohácsnál 779, tavaly szilveszterkor pedig 805 centis vizet mértek.Az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjét, azaz a hétszáz centimétert ennek alapján pénteken rendelik el.Mivel azonban a víznek még ezt követően is lesz utánpótlása, elképzelhető, hogy a másodfokú készültség bevezetésére is szükség lesz. (Azt 850-es víznél, a legmagasabb szintűt 950...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu