Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Az Iszlám Állam helyi parancsnokát ölték meg az amerikai Irakban augusztusban

Az Iszlám Állam helyi parancsnokát ölték meg az amerikai Irakban augusztusban Kulcsár Péter 2024. 09. 14., szo - 09:51 Az amerikai hadsereg pénteken bejelentette, hogy az iraki biztonsági erőkkel közösen végrehajtott razziában megölték az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat négy magas rangú tagját, köztük az iraki műveletekért felelős parancsnokot, Ahmad Hamid Huszain Abdal-Dzsalíl al-Itavit. A térségért felelős amerikai parancsnokság (Centcom) közleményéből kiderül, hogy a műveletet még augusztus 29-én hajtották végre. A négy parancsnok mellett további 10 dzsihadistával végeztek. Hét katona is megsebesült. Az iraki hadsereg és a Centcom már augusztus végén hírt adott a sikeres műveletről, de csak most tudták megerősíteni a parancsnokok halálát. Itavi mellett az Iszlám Állam nyugat-iraki műveleteiért felelős két parancsnoka és a műszaki fejlesztésért felelős vezető volt a halálos áldozatok között. A razziát több mint két hónapon át készítették elő. Irak az Iszlám Állam egyik felle...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu