Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Sára Botond most a MET budapesti szociális intézményeit piszkálja

Ezúttal a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség budapesti szociális intézményeire fókuszál Sára Botond, a fővárosi kormányhivatal vezetője: egyeztetéseket kezdeményezett a MET illetékes vezetőivel azok helyzetéről. Mint a Hírklikk megtudta, az első „fordulót” kedden már meg is tartották, s még ebben a hónapban ismét összeülnek. További részleteket egyelőre – a zajló tárgyalások miatt – nem kívánnak nyilvánosságra hozni. Furcsa módon a témához tartozik a hír: Orbán Viktor elrendelte, hogy további mintegy 4,2 milliárd forintot biztosítson a kormány az idén az iskolai hit- és erkölcsoktatásra. Csak szólunk, hogy a MET által fenntartott 3 speciális Wesley-iskolát úgy törölték, hogy összesen 150 millió forintos adósságuk volt. Az idén pedig – eddig – 1,5 milliárd forintot vontak el Iványiéktól a tartozásaik fejében és egy mozdulattal megszűntették a már eleve lecsökkentett oktatási normatíva utalását a számukra.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu