Vannak esték, amikor megállok egy pillanatra. Ilyen ez a mai is. Vörösborral az éjjeli szekrényemen, a puha ágyba vackolom magam és hagyom, hogy a gondolataim messzire tévedjenek. Mindenki megérdemelné ezeket a lopott órákat, perceket. Ilyenkor pici vagyok, védtelen és törékeny, kontrasztban a világ felé fordított sebezhetetlen arcommal, amely álarcért talán túl sokat is fizetek.