Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Együtt támogatja a rászorulókat az ELTE és a Magyar Vöröskereszt

Magyarország legnagyobb felsőoktatási intézménye és hazánk legjelentősebb humanitárius szervezete közös nyilatkozatot írtak alá. A dokumentum célja, hogy a jövőben az ELTE több mint 35.000 hallgatója elsősegélynyújtó képzésben, valamint a szervezet által kínált egészségfejlesztő programokon és véradóeseményeken vehessen részt. Az Egyetem a Magyar Vöröskereszt közvetítésével szeretné megszólítani a nehéz szociális helyzetben lévő középiskolás fiatalokat, hogy korán … A Együtt támogatja a rászorulókat az ELTE és a Magyar Vöröskereszt bejegyzés először Budapest24-én jelent meg.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu