Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Takács Boglárka elődöntős 100 méteren

Takács Boglárka elődöntős 100 méteren Mészáros Richárd 2024. 08. 02., p - 12:35 Takács Boglárka 11.10 másodperces országos csúccsal bejutott az elődöntőbe 100 méteres síkfutásban a párizsi olimpián pénteken. A 22 éves sprinternek nem kellett rajthoz állnia az előselejtező futamokban, ahol többek között palaui, laoszi, mauritániai és tuvalui futó kapott helyet, utóbbinak több mint 14 másodperc a legjobb eredménye. A kétszeres U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes Takács, aki tavaly nagyszerű szezont futott, idén is folytatta remeklését, elődöntős volt a fedett vb-n, májusban pedig 11.11 másodpercre javította saját országos csúcsát. Az első körben a BHSE vágtázója a harmadik futamban a négyes pályáról rajtolt. A hét futamból az első három helyezettek mellett a további három leggyorsabb került az elődöntőbe. Takács kissé lassabban rajtolt, mint vetélytársai, de gyorsan lábra kapott, a hajrája nagyszerűen sikerült, a célba pedig úgy dobta be magát, hogy egy századdal előzte meg a mellette fu...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu