Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Eljárás indult a nő ellen, aki autójával a járókelőkbe hajtott

Eljárás indult a nő ellen, aki autójával a járókelőkbe hajtott Kulcsár Péter 2024. 07. 31., sze - 20:30 A rendőrség testi sértés vétsége miatt indított eljárást az ellen az 56 éves nő ellen, aki kedden, este nyolc óra után, a losonci járásbeli Csomatelkén (Čamovce) belehajtott autójával a járókelőkbe és egy kerékpárosba. Az esetről szerdán tájékoztatott a közösségi oldalán a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság. „A sofőr valószínűleg nem figyelt oda teljesen a vezetésre, nem követte figyelemmel a közlekedési helyzetet, lehajtott az útról, majd három gyalogosba és egy kerékpárosba hajtott bele. A baleset során három nő sérült meg, az egyik 44, a másik 27, a harmadik 25 éves, rajtuk kívül pedig egy babakocsiban ülő hároméves gyerek is sérüléseket szenvedett” – közölte a rendőrség azt is hozzátéve, hogy a biciklin közlekedő 25 éves nő sérülései súlyosak, a többiek pedig könnyebben sérültek meg. A baleset résztvevői közül senki sem fogyasztott alkoholt. Az autó vezetőjének járm...

Femcafe.hu

Elhunyt Szabó Krisztián

Növekedés.hu

Holnap visszatér a kánikula

vasarnap.hu

10perc.hu