Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Mutatjuk, mennyivel marad több a családi kasszában jövőre!

Jövőre két lépésben megduplázzák a családi adókedvezményt, jelentette be a miniszterelnök. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy január elsejétől másfélszeresére, július elsejétől pedig kétszeresére emelkedik majd a mostani összeg, írja a Telex. A családi adókedvezmény Magyarországon a gyereküket nevelő szülőknek jár, legkorábban a magzat 91 napos korától legkésőbb addig, amíg a gyermek leérettségizik. A havi kedvezmény pontos összege a gyerekek számától függ: egy gyerek esetén 10 ezer forint, két gyerek esetén 40 ezer forint, három gyerek esetén 99 ezer forint, háromnál több gyereknél pedig gyermekenként 33 ezer forint, emellett az anyának teljes adómentesség is jár. A családi adókedvezmény mértéke 2016 óta szinte nem változott, a fizetések viszont jelentősen nőttek az elmúlt időszakban, a két év alatti 35 százalékos inflációnak köszönhetően pedig a nyolc éve meghatározott összegek ma már jóval kevesebbet érnek. A most bejelentett változtatással a kormány célja minden bizonnyal az,...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu