Százmilliárdokra csaphatnak le az állattartók
Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseinek támogatására - közölte Nagy István agrárminiszter. A támogatás aránya legalább a projekt 50 százaléka lehet. A nagyobb kiírásnál 5 milliárd, a kisebbnél 200 millió forint a maximális támogatási összeg. Ősztől lehet a pályázatokat beadni. A nagyobb, komplex projekteket támogató „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című felhívást 150, míg a kisebb léptékű projektekre fókuszáló „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívást 50 milliárd forint forráskerettel hirdették meg. Előbbiben a beruházni szándékozók 200 millió és 5 milliárd forint közötti, utóbbiban legfeljebb 200 millió forint támogatásra pályázhatnak, vagyis a két kiírás egymásra épül, kiegészíti egymást. A forrásból az állattartók telepeik építéssel járó fejlesztését, a szükséges gépek, eszközök beszerzését és a kapcsolódó energetikai beruházásait valósíthatják meg. Megjelennek spec...
- Hirdetés -