Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Brit Nagydíj - Hamilton diadalmaskodott saját közönsége előtt

A 39 éves brit pilótának idén ez az első, pályafutása során pedig már a 104. győzelme, összességében kilencedik alkalommal nyert a silverstone-i pályán, ez rekord az F1-ben. Hamilton így 16 különböző idényben nyert legalább egy futamot a Forma-1-ben, ami szintén csúcs. A rutinos brit sztárnak ez a 150. dobogója a Mercedes színeiben. Fotó: https://www.mercedesamgf1.com/drivers/driver/lewis-hamilton Hamilton mögött a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg az ugyancsak brit Lando Norris, a McLaren pilótája a harmadik. A rajtnál George Russell (Mercedes) és Hamilton egymást is segítve jött el az első kettő helyen komolyabb gond nélkül, mögéjük Norris sorolt be harmadiknak, de Verstappen már az első körben megelőzte a McLaren brit versenyzőjét. Tizenkét kör után Russell valamivel több mint egy másodperccel vezetett Hamilton előtt, akit több mint három másodperces lemaradással követett Verstap...

Femcafe.hu
Növekedés.hu
vasarnap.hu

Menczer Tamás: Közeledik a pillanat!

10perc.hu

Fertőzött lehet a kútvíz