Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Stoltenberg: A NATO-nak hosszú távú támogatást kell biztosítania Kijevnek

Stoltenberg: A NATO-nak hosszú távú támogatást kell biztosítania Kijevnek Kulcsár Péter 2024. 06. 13., cs - 19:08 Az észak-atlanti szövetségnek kiszámíthatóságot kell biztosítania Kijev számára azzal, hogy azonnali és hosszútávú támogatás mellett kötelezi el magát úgy a katonai, mint a pénzügyi támogatás terén – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben. Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásának első munkanapját követően közölte, úgy az anyagi segítség, mint a katonai támogatás késlekedése komoly negatív következményekkel jár a harctereken, amit – mint kiemelte – nem szabad megengedni, hogy megtörténjen. A tagállamoknak fenn kell tartaniuk az ukrajnai háború kezdete óta biztosított hozzájárulásuk mértékét, ami azt jelenti, hogy legkevesebb 40 milliárd euró éves támogatást kell szavatolniuk Ukrajna számára a hosszútávú kiszámíthatóság és a szavahihetőség megőrzése érdekében – húzta alá a NATO-főtitkár.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Verhetetlen a dollár

vasarnap.hu

10perc.hu