Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Helyreigazítás a 2024. március 16-i „A kanyarban megcsúsztam…” kezdetű címmel megjelent lapszemle miatt

2024. március 16-án megjelent lapszemlénkben valótlanul állítottuk, hogy Sz. Patrik halálos balesetet okozott, a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a halálos közúti balesetet és mindent bevallott. Valótlanul híreszteltük azt is, hogy a diszpécserrel folytatott beszélgetés során Sz.Patrik részéről elhangzott, hogy „baleseteztem”. Ezzel szemben tény, hogy Sz.Patrik felelősségét a cikkben leírt balesetben nem állapították meg, az eljárás még folyik, Sz. Patrik nem ismerte el felelősségét a diszpécserrel folytatott beszélgetés során az idézett mondatával nem vallotta be a közúti baleset okozását. Továbbá a diszpécserrel folytatott beszélgetésben azt nyilatkozta, hogy „én is bales…” – tehát nem fejezte be mondatát akként, ahogy azt lapszemlénkben a Blikk nyomán idéztük. (Bűnügy-baleset)

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Verhetetlen a dollár

vasarnap.hu

10perc.hu