Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Szerbia mint tünetegyüttes

Olyan arcátlanul csaltak, hogy az még a Holdról is látszott, hogy klasszikusokat idézzünk. Annyira durván, hogy még a nemzetközi szervezeteknek is el kellett mondaniuk: ez így nem okés, a külföldről szervezetten utaztatott szavazók, a vasvillával összehányt választói névjegyzékek, az, hogy az elnök (még csak nem is igazán a pártja, hanem ő maga) leuralta a teljes országos médiát és a többi machináció egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy azokat a választásokat szabadnak, tisztességesnek és demokratikusnak lehessen tekinteni, lenne itt néhány dolog, amit sürgősen rendbe kéne hozni. Vučićék meg is ígérték, hogy figyelembe veszik a nemzetközi ajánlásokat, debizisten, most már aztán tényleg. Aztán mégsem.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Újra jeleket küld a Voyager 1