Miközben az állam a piacilag eleve sikeres, vagy a jövőben piacképesnek tűnő kulturális tevékenységeket szeretné inkább támogatni, a maga mögött hagyott finanszírozási űrben nem lépett senki a helyére. Nem tolonganak a művészeti pártfogók, mecénások, pedig a szakminiszter pont egy éve ilyenkor mondta, legfőbb ideje, hogy az elmúlt harminc év nyertesei felelősséget vállaljanak saját kultúrájuk fenntartásáért. De mi van, ha nem teszik, vagy nem elegen? Kire, mire számíthat ma, aki belevágna egy saját kulturális projekt megvalósításába?