Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Várakozáson felül nőttek a transzferárhoz kapcsolódó állami adóbevételek – a vállalkozások próbálnak megfelelni az új szabályozásnak

A tavalyi év minden eddiginél nagyobb kihívást jelentett a kapcsolt vállalkozással rendelkező adózók számára, a bevezetett adatszolgáltatási kötelezettség ugyanis mind a társaságok, mind a NAV figyelmét ráirányította erre a területre. A transzferár adatszolgáltatás jelentőségét mutatja, hogy a 2022. üzleti évre vonatkozóan több tízmilliárd forint értékű – kapcsolt ügylet került jelentésre. A társasági adóbevételek túlteljesítették – az egyébként jelentősen megemelt – tervezett előirányzatot, amely részben annak köszönhető, hogy a transzferárazásban érintett vállalkozások az adatszolgáltatás hatására igyekeztek az áraikat a szokásos piaci árnak megfelelően alakítani, vagy megtették a transzferár miatti adóalap növeléseket. A számokból is jól látszik, hogy az adóhivatalnak érdemes foglalkozni a kapcsolt tranzakciók árazásával, ezért várhatóan idén is kiemelt vizsgálati terület lesz – hívja fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. tanácsadó üzletágának igazgatója.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Jelentős torlódás az M3-son