Menesztették a PTE volt kancellárját, Jenei Zoltánt
A mai napon leváltották az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjét, Jenei Zoltánt – értesült több forrásból a MedicalOnline. Jenei Zoltán főigazgató mellett a gazdasági igazgatóhelyettest, Tóbiás Tamást, a Pénzügyminisztérium korábbi főosztályvezetőjét és más vezetőket is elküldtek. A főigazgatói feladatokat Szondy Zita főigazgató helyettes megbízott vezetőként látja majd el. A szaklap információi szerint az ágazat „gazdálkodási problémái” miatt Jeneit tették felelőssé. Erre utal, hogy a gazdasági ügyekért felelős helyettest is menesztették. Jenei Zoltánt 2020-ban az akkori egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós javaslatára a miniszterelnök nevezte ki az OKFŐ élére. Ezt megelőzően öt éven át a Pécsi Tudományegyetem kancellárja volt, erről a posztról 2020 szeptemberében hívta vissza Palkovics László, akkori innovációs miniszter. Utódja a kancellári pozícióban Decsi István lett a PTE-n, aki korábban Pécs gazdaságért felelős alpolgármestere volt.
- Hirdetés -