Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Nagyot játszottak a fiúk! Szórták a triplákat a pécsiek, akik a Honvédot is legyőzték!

Két olyan csapat találkozott ezúttal Pécsett, amelyek egyaránt a bentmaradásért harcolnak az élvonalban, nem lehet magasztosabb céljuk. Az NKA Universitas Pécs és a Budapesti Honvéd is 2/5-ös mérleggel veselkedett neki ennek a mérkőzésnek, vagyis hasonló erőt képviselnek, nem csoda, hogy hazai oldalon mindenki úgy volt vele, ha törik, ha szakad, ezt a meccset meg kell nyerni! A kezdés nem sok jót ígért, hiszen a vendégek kapták el jobban a fonalat, 6-14-nél jött is a hazai időkérés. A pécsi vezetőedző, Goran Tadic szép lassan rendezte is a sorokat – mondjuk nem lettünk volna a játékosok helyében, amikor kiengedte a hangját… A második negyed már a hazai csapaté volt, amely ledolgozta hátrányát, köszönhetően többek között Lados Erik két triplájának, valamint a sérüléséből visszatért Fahrudin Manjgafic pontjainak, így a nagyszünetben már 39-38-at mutatott az eredményjelző. Ezt követően pedig jött a pécsi show! A folytatásban ugyanis gyakorlatilag elsöpörték ellenfelüket a házigazdák, a...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Médiapiac

Gondola